2019. július 29-e… egy hétfői nap volt… Olyan átlagosan indukt, ahogyan az összes többi nap, ám a folytatás miatt örökre beleégett az emlékezetembe minden perce… egy átlagos CTG vizsgálatra igyekeztem, betöltött 32. héten, ugyanis a kislányunk picit kisebb paraméterekkel rendelkezett, mint az átlag, de minden rendben volt, egészen addig a napig. A CTG után az események felgyorsultak és azon kaptam magam, hogy a kecskeméti PIC-be fogják szállítani Pannit, mert Szegeden nem volt hely. Rettegtem a gondolataimmal összezárva. Minden rendben lesz? Életben marad? Olyan pici még. Egészséges lesz? Miért kell olyan messzire vinni tőlem?
Mikor magamhoz tértem, megtudtam, hogy jó egészségi állapotban szállították el Pannit. A férjem másnap indult is Kecskemétre kenguruzni. Hozzám egy nagyon megnyugtató mondattal tért vissza. Azt mondta: ” A kislányunk a legjobb kezekben van.”
És ez pontosan így is volt. Amikor először mehettem be hozzá, már akkor is ezt tapasztaltam. És az idő minden korábbi aggasztó kérdésemre választ adott. Nemhogy életben maradt, de teljesen egészséges volt a kis súlyát leszámítva.
És, hogy miért kellett Kecskemétre szállítani? Én hiszem, hogy az életben minden okkal történik. Ott olyan szakemberek dolgoznak, olyan hivatástudattal, ami már önmagában életet menthet. Úgy vélem, ha mindenki úgy végezné a munkáját, mint amit ott tapasztaltam- legyen szó nővérekről vagy orvosokról-, akkor most nem tartana a világ, ahol tart. Ehhez elengedhetetlen, hogy olyan ember vezesse őket, aki példát állít az ott dolgozók szeme elé. Mind szakmailag, mind emberileg, mind erkölcsileg.
Örök hálával gondolunk Önre és lelkes csapatára. Köszönünk mindent!
Kádár Panni és családja
