Egy végigizgult-idegeskedett terhesség során, ahol genetikus szakorvos a 23. héten a terhesség befejezésének javaslatáról adta ki szakvéleményét, ultrahangos vizsgálaton voltunk az Istenhegyi Géndiagnosztikai Központban dr. Hajdu Krisztina genetikus-nőgyógyász szakorvos, ultrahang specialistánál, aki mellett rendkívüli biztonságban éreztük magunkat.
A Hajdu doktornő által mondottak ijesztőek voltak: bekövetkezett, ami várható volt, a méhlepény már nem látja el megfelelően a feladatát, az áramlás akadozik, hívjam a szülészorvosom, mert a babának meg kell születnie egy olyan helyen, ahol koraszülött intenzív centrum van. Ha a ctg eredmények jók, akkor tüdőérlelő injekció beadása javasolt, ha nem, akkor a szülésnek a mai napon meg kell történnie. 2019. január 10. napja volt, én pedig február 25-re voltam kiírva. Halálra rémülve hívtam szülészorvosomat, aki először Szegeden próbált helyet találni, de ott nem fogadtak. Hazafelé indulva már majdnem félúton, Kecskeméten jártunk, amikor jött a telefonhívás, hogy a Bács-Kiskun Megyei Kórházban Dr. Csuka Ferenc szülész-nőgyógyász vár minket.
A kórházba érve még ilyen ijedtséget érezve is észrevettük, hogy milyen kedves volt mindenki. Két egészségügyi dolgozó, aki útbaigazított a szülészet felé, a szülészet ápolónői, Csuka doktor úr, illetve a vizitelő orvosok. CTG-t kötöttek, és miután kiderült, hogy a kisfiunk értékei jók, azonnal megkaptam a tüdőérlelő injekció első adagját, majd másnap hajnalban a másodikat is.
A reggel gyorsan telt, a műtét előkészítése zajlott, amely során többször eldurrant a vénám, és ettől vagy Összességében mindentől, nagyon féltem. A műtőben egyszer csak egy higgadt, kellemes hang szólalt meg mögöttem, közvetlenül a fülem mellett:,,Kelemen Edit vagyok. Beszélhetek? Kérdezgethetek vagy maradjak inkább csendben?” Nem láttam, hogy kihez tartozik ez a megnyugtató hang, nem tudtam, hogy Ő a PIC főorvosa. Beszélgettünk, miközben Ő a műtétre figyelt.
Hat héttel a kiírt időpont előtt, 2019. január 11-én 8 óra 48 perckor, 1470 grammal és 38 centivel megszületett a kisfiunk, Levente, aki iszonyú hangos sírással jelezte a világnak, hogy megérkezett. Mindenki, aki a műtőben volt egy emberként dicsérte meg, hogy milyen ügyes. Majd főorvosnő hangját hallottam: „Én most eltűnök a babával.”
Így amikor ismét megjelent, megnyugtató hangján a következőket hallottam: „,9/10-es apguart adtam.” utólag ehhez a mondathoz kötöm azt, amikor megnyugodva eldöntöttem, most már nem lehet baj, aki ilyen magas értéket kap koraszülöttként, annak egészségesnek kell lennie. Homályosan érzékletem a hátam mögött az inkubátort, gyors léptek tolták tőlem messzire, amit főorvosnő hangja állított meg: „Hová viszitek? Az anya még nem látta a gyermekét!” Majd a közelembe visszatolt inkubátort gyorsan úgy igazította, hogy egy pár pillanatra láthattam a benne fekvő kisfiam arcát. Elmondhatatlan érzés volt ilyen emberséges dolgot megtapasztalni.
Férjem rövid időn belül bemehetett az osztályra, ahol főorvosnő személyesen mutatta meg neki, hogy hogyan lehet megérinteni az inkubátorban fekvő kisfiunkat, mi az amit szeretneka babák. Felajánlotta, hogy készít képet, ahogy férjem Levit simogatja.
Főorvosnőről mi hamarabb tudtuk meg azt, hogy milyen jó ember, mint azt, hogy kiváló orvos. Példaértékű az is, ahogyan az osztályt vezeti, ahogy az orvosokat, ápolónőket, gyógytornászokat partnerként kezeli. Többször hangsúlyozta, hogy ők így együtt egy csapat.
Egy ilyen környezetben nem lehet másként, minthogy az anyák között is egymást segítő, támogató kapcsolatok szövődnek. A mi közösségünk ilyen volt. 33 napot töltöttünk a PIC-en. Amikor valaki megkérdezi, hogy rossz volt-e ott lenni, a legteljesebb meggyőződéssel tudom válaszolni, hogy nem volt rossz. Biztonságban voltunk. Ott volt Levi. És a remény, hogy előbb-utóbb hazamegyünk.
És erre a garancia a hatalmas szaktudással és emberséggel bíró orvos, Dr. Kelemen Edit volt. Kecskemét azóta különleges helyet foglal el a szívünkben, végtelenül hálásak vagyunk a sorsnak, hogy ilyen távolságról ide írta meg a kisfiunk születését.
Köszönettel: Szabó Levente, Szabó-Bimbó Mária és Szabó László Károly
