Papp Gréta

Először is szeretnénk köszönetet mondani azért amiért, erején felül küzd az összes korábban született és segítségre szoruló kis babákért és sose adja fel. Ehhez szüksége van egy csodálatos csapatra, akik támogatják és segítik a munkájában, elkötelezettségében. Olyan környezetet sikerült teremtenie egy olyan helyre, amire egy szülő gondolni se mer, a koraszülött osztályra, családias, barátságos és csak a szeretet árad e helyről. Én személy szerint rettegve léptem be először az osztályra, nem tudtam mi történik ott, hogy van a kisbabám, de ahogy beléptem már tudtam, hogy a legjobb helyen vagyunk.

2019. február 16.-án 1630 grammal 33. hétre megszületett kislányunk, Pap Gréta. Rettegve gondoltam arra, hogy mi fog történni vele, velünk, hisz korábban érkezett hozzánk és ennek nem szabadott volna így történni, de így történt. Mikor megszületett egy pillanatra rám tették, de már vitték is egyszerre voltam boldog és szomorú. Betették az inkubátorba és már vitték is. Gréta apukája kicsit később ment kislányunk után a vizsgálatok miatt, de amikor mehetett Doktornő már úgy köszöntötte, hogy „Ön a Gréta apukája?”, ez számára egy olyan gesztus volt, ami azt jelentette, hogy igen itt minden rendben lesz, figyelnek ránk, nem mennek el csak úgy mellettünk, biztonságban van a kislányunk. Bármikor mentünk mindig mosolyogva köszöntek a nővérkék, és készségesen válaszoltak minden kérdésünkre. Hála az égnek a mi történetünk nem indult olyan nehezen, bár apró és törékeny kislány volt, de nem szorult sem légzés támogatásra, sem egyéb beavatkozásra, Grétinek csak híznia kellett, hogy hazahozhassuk magunkkal. Így is hatalmas hálával tartozunk Doktornőnek, hogy ma itt rosszalkodhat köztünk a mi kis töpörtyűnk.

Összesen 1 hónapot töltöttünk a koraszülött osztályon, de egy percig sem éreztem azt, hogy miért kell itt lennünk, miért pont mi. A rossz érzések helyett mindig vidáman léptem/léptünk be az osztályra a kislányunkhoz, ha esetleg el is voltunk szomorodva mindig láttuk Doktornőt, aki mindig mosolygott, tudtuk, hogy minden rendben, mindig a boldogságot és szeretetet sugározta mindenki felé. Doktornőnek különleges képességei vannak, amellett, hogy babákat gyógyít, mellette gyógyítja a szülők és családok lelkét is, belépni az ismeretlenbe nem könnyű, elfogadni a helyzetet sem, de ha van egy ilyen Doktornő, mint Ön, ott minden ezerszer könnyebb. Kislányunk tényleg a lehetőlegjobb kezekben volt, és hamar haza is jöhettünk. Sok mindent megtanulhattunk mi szülők is, hogy hogyan kell bánni egy ilyen iciPICi babával, hogyan legyünk türelmesek velük még akkor is, amikor már úgy éreztük, hogy sose vihetjük haza, és el voltunk keseredve.

Ezerszer köszönetet mondunk Doktornőnek, amiért ma itt lehet velünk csodálatos, életvidám, mosolygós és egészséges Gréta babánk.  Kívánunk még nagyon sok boldog éveket, erőt, egészséget és kitartást.
Kelemen Edit Doktornő, Ön a legcsodálatosabb nő, akivel valaha is találkozhattunk.

Alapítványunk támogatása

Adományával lehetővé teszi számunkra, hogy továbbra is támogatást és segítséget nyújtsunk a koraszülött gyermekek és családjaik számára. Köszönjük, hogy segít nekik az életük első lépéseiben!